Festészet és kiállítások

В неделя с приятелката ми Вера отидохме в Националната галерия. Там от няколко месеца е подредена изложба с творби на български художници от двадесети век. В първата зала има портрети и пейзажи. Много ми харесаха картините на Владимир Димитров – Майстора. Той рисува селски хора, жътва и плодове с ярки, топли цветове. Някои от портретите са нарисувани преди повече от сто години, но изглеждат съвсем съвременни. Във втората зала са изложени абстрактни творби. Вера ги хареса, а аз дълго гледах едно голямо платно и не разбрах какво изобразява. Екскурзоводката ни обясни, че художникът не рисува предмети, а чувства. След това картината ми се стори по-интересна. В последната зала има скулптури от камък и дърво. До всяка творба има малък надпис с името на автора и годината. Пипането е забранено, но снимането без светкавица е разрешено. Накрая пихме кафе в двора на галерията и спорихме коя творба е най-хубава. Така и не се съгласихме, но решихме след месец да отидем пак.

Vasárnap a barátnőmmel, Verával elmentünk a Nemzeti Galériába. Néhány hónapja kiállítás látható ott huszadik századi bolgár művészek alkotásaiból. Az első teremben portrék és tájképek vannak. Nagyon tetszettek Vlagyimir Dimitrov – a Mester – képei. Falusi embereket, aratást és gyümölcsöket fest élénk, meleg színekkel. Néhány portrét több mint száz éve festettek, mégis teljesen modernnek tűnnek. A második teremben absztrakt művek vannak. Verának tetszettek, én viszont sokáig néztem egy nagy vásznat, és nem értettem, mit ábrázol. Az idegenvezető elmagyarázta, hogy a művész érzéseket fest, nem tárgyakat. Ezután a kép érdekesebbnek tűnt. Az utolsó teremben kőből és fából készült szobrok vannak. Minden mű mellett kis tábla áll a művész nevével és az évszámmal. Megérinteni tilos, de vaku nélkül fényképezni szabad. A végén kávéztunk a galéria udvarán, és vitatkoztunk, melyik mű a legszebb. Nem jutottunk egyetértésre, de elhatároztuk, hogy egy hónap múlva újra elmegyünk.