Humor és irónia

В петък следобед Виктор занесе плакатите за училищния клуб в малко студио за печат в София. С него беше Нина, която участваше за първи път в подготовката. Трябваха им двайсет цветни плаката за понеделник. Сътрудничката в студиото отвори файла, погледна екрана и натисна бутона. От принтера излезе един съвсем празен лист. Виктор го вдигна към светлината: «Прекрасно! Нашият проект с най-малко детайли досега». Нина се усмихна, но не беше сигурна дали не пропуска нещо от замисъла. «Не е нарочно — обясни той. — Исках да кажа, че машината не е отпечатала нищо». Положителната дума «прекрасно» тук означаваше обратното на буквалната похвала. Тонът му беше спокоен, а разминаването с празния лист създаваше шегата. За да я разбереш, не е достатъчно да знаеш речниковото значение на думата. Трябва да свържеш казаното с това, което се случва пред говорещия. Сътрудничката провери настройките и пусна още един лист. Пак нищо. «Принтерът си взе отпуск», каза тя. Нина вече разбираше: машината не беше отпътувала никъде. Служителката представяше повредата като човешко решение за почивка. Това позволяваше и на тримата да се посмеят на неприятната ситуация. Никой не обвиняваше другия, че е неспособен. Последва и конкретно предложение: да проверят файла на втория принтер, който засега беше зает. Докато чакаха, Виктор отвори плаката на телефона си. Оказа се, че в заглавието беше написал името на собствения си клуб грешно. «Голям редактор съм, няма що», промърмори той. Този път шегата беше насочена към него самия. Нина разпозна самоиронията и предложи да проверят заедно и останалите редове. Виктор прие; не му трябваше утешение, че правописът няма значение. Трябваше му втори чифт очи, преди да отпечатат двайсет еднакви грешки. В този момент Нина каза: «Ето защо не ти дават да пишеш сам». Тя го познаваше отдавна и очакваше той да се засмее. Виктор обаче сведе поглед. «Сега не ми е за шега», отговори. Срокът го притесняваше повече, отколкото показваше. Нина не започна да доказва, че той няма чувство за хумор. «Извинявай, не исках да те засегна. Нека проверим текста», каза тя. Близостта между тях не правеше всяка закачка подходяща във всеки момент. «Шегата настрана, кой принтер ще свърши работа?», попита Виктор след малко. С тази реплика той върна разговора към задачата. Сътрудничката потвърди, че вторият принтер е освободен. Първо отпечатаха пробен лист, прочетоха го и чак тогава поръчаха останалите. Цялата поръчка струваше осемнайсет евро; това беше предварително уговорената цена, не отстъпка заради повредата. Когато излязоха, Нина попита дали може да запази празния лист. «За архива на минимализма», добави тя. Този път Виктор сам се засмя и ѝ го подаде.

Pénteken délután Viktor elvitte az iskolai klub plakátjait egy kis nyomtatott stúdióba Szófiába. Vele volt Nina, aki először segített az előkészületekben. Hétfőre húsz színes plakátra volt szükségük. Az asszisztens kinyitotta a fájlt, ránézett a képernyőre, és megnyomta a gombot. Egy teljesen üres lap jött ki a nyomtatóból. Viktor a fény felé tartotta. „⁠Csodálatos! Az eddigi legminimalistabb projektünk.⁠” Nina elmosolyodott, de nem volt biztos benne, hogy hiányzik-e az ötlet egy része. „⁠Nem szándékos⁠” – magyarázta. „⁠Úgy értettem, hogy a gép nem nyomtatott semmit.⁠” A „⁠csodálatos⁠” pozitív szó itt a szó szerinti dicséret ellentétét jelentette. Nyugodt volt a hangja, és az üres laphoz való eltérés okozta a viccet. Ennek megértéséhez nem elegendő a szó szótári jelentésének ismerete. Össze kell kapcsolnia az elhangzottakat a hangszóró előtt zajló eseményekkel. Az asszisztens ellenőrizte a beállításokat, és megpróbált egy másik lapot. Még mindig semmi. – A nyomtató nyaralt – mondta. Nina most már megértette: a gép nem utazott sehova. Az alkalmazott úgy mutatta be a hibát, mint emberi döntést, hogy szünetet tart. Ez lehetővé tette mindhárman nevetni a nemkívánatos helyzeten. Senki nem vádolt mást alkalmatlansággal. Gyakorlati javaslat következett: ellenőrizhetik a fájlt a második nyomtatón, amely pillanatnyilag foglalt. Míg várakoztak, Viktor kinyitotta a plakátot a telefonján. Felfedezte, hogy rosszul írta a saját klubja nevét a fejlécben. – Valami szerkesztő vagyok – motyogta. A vicc ezúttal saját magát célozta meg. Nina felismerte az öniróniát, és azt javasolta, hogy nézzék meg együtt a többi sort. Viktor beleegyezett; nem volt szüksége megnyugtatásra, hogy a helyesírás nem számít. Szüksége volt egy második szempárra, mielőtt húsz egyforma hibát nyomtatott volna ki. A Ekkor Nina azt mondta: „⁠Ezért nem engedik, hogy egyedül írjon.⁠” Már régóta ismerte, és arra számított, hogy nevetni fog. De Viktor lesütötte a szemét. – Most nincs kedvem vicchez – válaszolta. A határidő jobban aggasztotta, mint amennyit mutatott. Nina nem kezdett vitatkozni, hogy nincs humorérzéke. „⁠Elnézést, nem akartalak felzaklatni. Nézzük meg a szöveget⁠” - mondta. Közelségük miatt nem minden kötekedő megjegyzés minden pillanatban helyénvaló. „⁠Viccet félretéve, melyik nyomtató fogja elvégezni a munkát?⁠” – kérdezte Viktor kicsit később. Ezzel a megjegyzéssel visszavezette a beszélgetést a feladatra. Az asszisztens megerősítette, hogy a második nyomtató szabad. Először kinyomtattak egy tesztlapot, elolvasták és csak azután rendelték meg a többit. Az egész rendelés tizennyolc euróba került: ez volt a kialkudott ár, nem a hiba miatti engedmény. Amikor elmentek, Nina megkérdezte, hogy megtarthatja-e az üres lapot. „⁠A minimalizmus archívumához⁠” – tette hozzá. Viktor ezúttal elnevette magát, és átnyújtotta neki.