Rhodope dialektusok

Когато Елена пристига в родопското село, в раницата ѝ има диктофон, тетрадка и три еднакви чаши. Тя иска да проучи как местните хора назовават познат предмет, поставен на различно разстояние. Домакинята ѝ Райна веднага намира слабото място на замисъла: «Ти ще гледаш чашите, а аз ще гледам теб. После как ще разбереш за кое съм говорила?». Елена е подготвила въпроси за езика, но първо получава въпрос за собствения си метод. Оставя диктофона на масата и започва отначало. В част от родопските говори членуването различава три реда, свързвани с елементите «с», «т» и «н». Обикновено те се описват чрез близост до говорещия, неутрално посочване и отдалеченост. Но една кратка схема не представя всички местни употреби. Конкретните форми се различават, а отношението между пространство и разговор не се свежда до измерване с линийка. Елена трябва да провери какво означава всяка форма именно тук. Затова не подава на Райна списък с готови отговори и не иска от нея да говори като хората в съседно село. При първия опит чашата стои до прозореца. При втория е до Райна, а при третия — до гостенката. Двете жени си разменят местата. Ако Елена отбележи само разстоянието от микрофона, ще пропусне най-важното: къде е говорещият и накъде насочва вниманието. Ето защо в тетрадката се появяват стрели, а не само думи. Към всеки откъс има описание на разположението, жеста и въпроса, който го е предизвикал. Без тези сведения звукът би оцелял, но отговорът би загубил част от смисъла си. После Райна разказва за стара съседка, която вече не живее в селото. В разказа отново се появява форма, привлякла вниманието на Елена. Тя не бърза да я приравни с близката чаша. Дали става дума за пространствено посочване, за припомнен контекст или за друга местна употреба? Тетрадката приема въпроса, без да го превръща в обобщение. Елена иска още примери и отделя наблюдението от обяснението му. Това е по-бавно от попълването на таблица, но предпазва от красива схема, изградена върху погрешно разбран отговор. Вечерта подготвят книжовни преразкази за изложба в читалището. Книжовният член сам по себе си не възпроизвежда трите реда. Понякога се налага да се добави «този тук» или «онзи там». Друг път подобно допълнение би натрапило пространствен смисъл, който записът не доказва. Райна настоява да чуе и оригинала, и преразказа. «Да не излезе, че си ми преместила масата», казва тя. Шегата за мебелите се оказва точна забележка за превода: с допълнение можем да възстановим разлика, но можем и да измислим такава. На следващата сутрин Елена преименува папката. Вместо «Родопското членуване» написва името на селището и датата. Така заглавието вече отговаря на обема на материала. Тя е научила нещо за една местна система и за двете жени, които я обсъждат, но не е описала всички говори в планината. Трите чаши се връщат в шкафа. Стрелите остават в тетрадката, защото микрофонът не вижда накъде сочи ръката. За да разберем записа, понякога трябва да знаем и какво не е успял да запише. Райна прочита новото заглавие и предлага да прибавят имената на участничките. Не защото двете са представителки на всички жени в района, а защото разговорът е бил съвместна работа. Тя е поправила въпрос, подсказала е кога чашите пречат и е настояла да чуе преразказа. В описанието остава и този принос. Така местният носител не е само източник на форми, а човек, който помага да се определи какво всъщност показват те. Без неговата обратна връзка и най-ясният запис може да бъде разчетен погрешно.

Amikor Elena megérkezik Rhodope falujába, hátizsákjában van egy felvevő, egy jegyzetfüzet és három egyforma pohár. Azt akarja tanulmányozni, hogy a helyiek hogyan neveznek el egy ismerős tárgyat, amelyet különböző távolságra helyeztek el. A háziasszony, Rayna azonnal rájön a terv gyenge pontjára: „⁠Te a szemüveget fogod nézni, én meg téged. Honnan tudod utána, hogy miről beszéltem?⁠”. Elena kérdéseket készített a nyelvről, de először a saját módszeréről kap egy kérdést. Az asztalon hagyja a rögzítőt, és újrakezdi. Egyes Rhodope-dialektusokban a cikkrendszer három sorozatot különböztet meg, amelyek a „⁠с⁠”, „⁠т⁠” és „⁠н⁠” elemekhez kapcsolódnak. Általában a hangszóró közelsége, a semleges mutatás és a távolság jellemzi őket. De egy rövid vázlat nem mutatja be az összes helyi felhasználást. A konkrét formák különböznek egymástól, és a tér és a beszélgetés kapcsolata nem merül ki vonalzóval való mérésben. Elenának ellenőriznie kell, mit jelentenek az egyes űrlapok. Ezrt nem ad Raynának egy listát a kész válaszokról, és nem kéri meg, hogy úgy beszéljen, mint a szomszéd falu népe. Első próbálkozásra az üveg az ablak mellett van. A második esetben Rayna mellett, a harmadik esetben pedig a vendég mellett. A két nő helyet cserél. Ha Elena csak a mikrofontól mért távolságot jegyzi meg, akkor a legfontosabb dolog hiányzik neki: hol van a beszélő, és hova irányítja a figyelmet. Ezért nem csak szavak, hanem nyilak is megjelennek a füzetben. Minden kivonathoz mellékeljük az arra késztető környezet, gesztus és kérdés leírását. Ezen információ nélkül a hang fennmaradna, de a válasz veszítene értelméből. Ezután Rayna mesél egy régi szomszédról, aki már nem él a faluban. Egy forma, amely felkeltette Elena figyelmét, újra megjelenik a narratívában. Nem siet összehozni a közeli pohárral. Ez térbeli jelzés, felidézett kontextus vagy más helyi felhasználás? A notebook elfogadja a kérdést anélkül, hogy általánosítássá változtatná. Elena további példákat kér, és elválasztja a megfigyelést a magyarázattól. Ez lassabb, mint egy táblázat kitöltése, de megakadályozza a félreértett válaszra épülő szép sémát. Este standard bolgár nyelvű újrameséléseket készítenek egy kiállításra a kultúrházban. A standard cikk önmagában nem reprodukálja a három sorozatot. Néha szükség van a „⁠този тук⁠” vagy a „⁠онзи там⁠” hozzáadására. Más esetekben egy ilyen kiegészítés olyan térbeli jelentést ír elő, amelyet a feljegyzés nem bizonyít. Rayna ragaszkodik ahhoz, hogy hallja mind az eredetit, mind az újramondást. „⁠Ne hagyd, hogy kiderüljön, hogy áthelyezted az asztalomat⁠” – mondja. A bútorokkal kapcsolatos vicc pontos megjegyzésnek bizonyul a fordítással kapcsolatban: egy kiegészítés helyreállíthatja a különbséget, de ki is találhatunk egyet. Másnap reggel Elena átnevezi a mappát. A „⁠Rhodope cikkrendszer⁠” helyett a település nevét és a dátumot írja. Így már a cím is megfelel az összegyűjtött anyag terjedelmének. Megtudott valamit egy helyi rendszerről és az arról beszélgető két nőről, de nem írta le az összes dialektust a hegyekben. A három pohár visszakerül a szekrénybe. A nyilak a notebookban maradnak, mert a mikrofon nem látja, hová mutat a kéz. A felvétel megértéséhez néha azt is tudnunk kell, hogy mit nem sikerült rögzíteni. Rayna elolvassa az új címet, és javasolja a résztvevők nevének hozzáadását. Nem azért, mert ők ketten a környék összes nőjének képviselői, hanem azért, mert a beszélgetés közös erőfeszítés volt. Kijavított egy kérdést, javasolta, mikor volt útban a szemüveg, és ragaszkodott hozzá, hogy hallja az újramondást. Ez a hozzájárulás is a leírásban marad. Így az anyanyelvi beszélő nemcsak a formák forrása, hanem olyan személy, aki segít meghatározni, hogy mit is mutatnak valójában. A hangszóró visszajelzése nélkül még a legtisztább felvétel is félreolvasható.